Webáruházunk optimális működéséhez cookie-kat használunk. ELFOGADOM
Menü

A CSENGŐK ÚJ GENERÁCIÓJA

Az emberiség évezredeken át megvolt kapucsengők nélkül, mint ahogy termosztátokat és tűzjelzőket sem használtak őseink. A kényelemre azonban már elődeink is vágytak, és amikor egy-egy új találmány lehetővé tette, hogy könnyebbé tegyék az életüket, nem tiltakoztak ellene. Mai modern életünk évszázadokkal ezelőtt még a legtöbb uralkodó számára is elérhetetlen luxus lett volna. Ami azonban tegnap még luxus, az ma már alapvető szükséglet.

KOLOMPOK ÉS HARANGOK

A csengők használata régi korokra nyúlik vissza, figyelemfelkeltő hangjelzésekre ugyanis már akkor is szükség volt, ezt a funkciót látták el az állatok nyakába akasztották kolompok, vagy éppen a települések templomának harangjai, amelyek mindig valami fontos információval szolgáltak az adott közösség lakói számára. Az első fémcsengők rézből vagy vasból készültek, ezekben egy gömbben végződő, mozgékony rúd volt egy palást belsejében, ami rázáskor éles, figyelemfelkeltő hangot adott. A kezdetleges csengők aztán egyre modernebbek lettek, a 19. század elején pedig megszülettek az első elektronikus csengők is.

MIT TUD A HONEYWELL VEZETÉK NÉLKÜLI CSENGŐ?

A mai kapucsengőktől már nem csak azt várjuk el, hogy jelezzék, ha látogatónk érkezik, ezt a feladatot ugyanis egy fémcsengő vagy akár egy kutya is el tudja látni. A Honeywell hordozható csengő ennél sokkal többet tud, mert akár a fürdőbe vagy a kertbe is magunkkal vihetjük. A hatótávolsága 150 méter, így a lakásban, a teraszon vagy akár a szomszédban is hatékonyan jelzi az érkező látogatót. Kompakt és stílusos kialakítással rendelkezik, modern dizájnjához pedig hét különböző keretfény választható. Ez olyankor is mutatja, ha vendég érkezett, amikor a készülék le van némítva, például ha alszik a gyerek, vagy zúg a porszívó. A Honeywell csengő 84 dB hangerővel képes megszólalni, amit igen nagy távolságból meg lehet hallani, de ha valaki nem szeretné a maximumon működtetni a készüléket, akkor egyszerűen beállítható a megfelelő tartomány, ami figyelemfelkeltő, de mégsem zavaró. Ez a megoldás különösen éjszaka fontos. A Honeywell csengő egyik extrája a titkos kopogás funkció. Ha ezt megosztjuk a családtagokkal vagy más közeli ismerősökkel, azonnal tudni fogjuk, hogy ki érkezett hozzánk. A Honeywell csengő egyszerűnek tűnő szerkezet, de hosszú évek fejlesztésének az eredménye.

Keresés